+36 30 971 0761 info@digiflood.com

Ki vagyok én?

Az én történetem.
 

Három szó

Bánszky József biztonságtechnikai mérnök és szabadúszó webdesinger vagyok. Hosszú volt az út, amíg eljutottam idáig.
Ahhoz, hogy megismerj azt gondolom elegendő az életemnek három meghatározó pillanatát elmesélnem neked. Mind a három pillanat és az akkor történt események kifejezhetők három szóval. Három szó, amik elmondják ki vagyok, amik meghatározzák, hogyan végzem a munkám. Három szó, ami az én történetem.

Szakértelem
Az első esemény 1987 decemberében történt. Kíváncsiságom és múlhatatlan érdeklődésem az informatika és a technológia iránt, már általános iskolás koromban megmutatkozott. 13 éves koromban – mivel ezzel keltem és feküdtem – a szüleimtől karácsonyra kaptunk az öcsémmel közösen egy használt Sinclair ZX Spectrum számítógépet. Azt a pillanatot amikor megláttam azt picike számítógépet soha nem fogom elfelejteni. A gépet az angol Sir Clive Marles Sinclair hozta létre és tette – az akkori számítógépekhez képest – olcsó áron elérhetővé 1982. április 23-án. A programozók olyan dolgokat hoztak ki belőle, ami még ma is csodálkozásra késztetnek. Ettől a pillanattól kezdve napjainkig folyamatosan követtem az informatika fejlődését és folyamatosan tanultam, hogy mindig a legkorszerűbb, legjobb ismereteket tudjam alkalmazni a munkámban. Ennek szellemében szereztem biztonságtechnikai mérnöki végzettséget a Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Műszaki Karán.
Hűség
A második esemény 1992 augusztusában történt. Ekkor vonultam be Csornára a Határőrség kiképzőbázisára és megkezdtem egy éves sorkatonai szolgálatomat. A kiképzés után a komáromi határőrszázad – vagy ahogy később neveztek minket: az I. Rendészeti Akciószázad – lett a szolgálati helyem, otthonom. Akkor zajlott a szerb és a horvát nép közötti véres háború a déli határunk mentén és félő volt, hogy Magyarországot is belesodorják a konfliktusba. Nem szeretnék belefolyni a részletekbe, csak néhány pillanatot szeretnék felidézni neked. Egy nap megszűnt a század normális tevékenysége. Teherautók hajtottak be egymás után a laktanyába, amikről százszámra rakodtuk le a hadianyagot. A századfolyosón a ládák között ülve töltöttük a lőszereket a végtelennek tűnő géppuska hevederekbe: 1 nyomjelzős + 3 páncéltörő, újra meg újra. A csajkánkban megcímzett borítékban búcsúlevél. Naponta hússzor riadó. Tíz perc alatt a század felpakolva, harca készen gurulunk ki a kapun, bízva benne, hogy ez is csak gyakorlat. Senki nem nyavalygott, senkinek meg sem fordult a fejében, hogy valahogy kihúzza magát a szolgálat alól. Bár fiatalok voltunk, de értettük, éreztük mit jelent az a szó: Hazaszeretet. Készek voltunk rá, hogy harcoljunk ha kell, egymásért, minden magyarért, a Hazánkért. A Hazaszeretet az az érzés, amit nem lehet tanítani. A Hazaszeretet, amit a hűségünk táplál, éltet. Hűség a Hazához, a Családhoz.
Megbízhatóság
Végül a harmadik esemény 1993. szeptemberében történt. A határőrségnél eltöltött egy év után, úgy éreztem, hogy a hazámat szeretném továbbra is szolgálni. Csatlakoztam az akkor még BM Kormányőrségnek, később Köztársasági Őrezrednek nevezett testülethez. A munkám Magyarország szempontjából kiemelkedően fontos épületek és személyek védelme volt. Olyannyira fontosnak tartottam ezt – és természetesen szerettem is -, hogy sikerült több mint 25 évig ott maradnom. Mivel a munkám során érzékeny információkhoz is hozzáférhettem, ezért a megbízhatóság volt a legfontosabb követelmény. Ugyanilyen fontos volt, hogy rendelkezzem egyfajta különleges látás-, gondolkodásmóddal, világszemlélettel, aminek az elérhető legnagyobb biztonságra való törekvés volt a középpontjában.

© 2018 Bánszky József – Minden jog fenntartva!